Belföld

Jobbik: Budapest legyen a Duna fővárosa

A párt főpolgármester-jelöltje szerint a folyót újra be kellene kapcsolni a közösségi közlekedésbe.

Staudt Gábor szerint a Duna Budapest új főutcája is lehetne. A Jobbik főpolgármester-jelöltje szerint mindenekelőtt a roncshajókat kellene eltávolítani a Duna-part mentéről, ezt követően pedig tisztázni kellene a kikötési jogokat, lehetőségeket, illetve azok hiányát. Jelenleg borzasztó nehézkesen juthat el az ember a tömegközlekedési eszközök valamelyikétől a kikötőig, ráadásul ritkán is járnak a hajók – hangsúlyozta a politikus.

A siker érdekében Staudt Gábor szerint a városvezetésnek tisztáznia kell a hajós közlekedést érintő jogokat, és létre kellene hozni a közforgalmú kikötők rendszerét, ami egyben gyakori és könnyen elérhető csatlakozási pontokat is jelent. Az utóbbi években 30 százalékkal esett vissza a hajózást választó turisták száma; legfőbb ideje megállítani, illetve lehetőség szerint visszafordítani ezt a trendet – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik