Belföld

Hetvenmillárd fölött a kórházak adóssága

Az adatok még nem véglegesek, néhány kórházat hiánypótlásra kértek.

71 és fél milliárd forint a hazai kórházak adóssága, ebből majdnem 37 milliárd a lejárt tartozás – számol be róla a közrádió. A Krónika információi szerint a bevallások alapján a legtöbb tartozása a Pécsi Egyetemnek van, 5,8 milliárd forintos adósságából 4,5 milliárd forint lejárt. Második helyen az Állami Egészségügyi Központ áll, amelynek 5,7 milliárdos tartozásából több mint 4 milliárd járt le, harmadik pedig a Szegedi Klinika, az intézmény 4,6 milliárdos kiegyenlítetlen számlájából 2,6 milliárd a lejárt tartozás.

A Fejér megyei Szent György Kórház is 1,9 milliárd forintos tartozásából 1,4 milliárd forint járt le. Szabó László, az intézmény vezetője szerint a hatalmas adósság forrása, hogy az úgynevezett teljesítmény volumenkorlát miatt évente 10-13 ezer beteg után nem fizet a biztosító, 2008-hoz képest hivatalosan húsz százalékkal kevesebb beteget láthatnak el. Hozzátette, évi két milliárdos bevételkiesést jelent az intézménynek, hogy nem kap pénzt minden beteg után, viszont további megszorításra nem képes a kórház.

A fővárosi Dél-Pesti Kórháznak nincsen lejárt tartozása: ők 2008-hoz képest tíz százalékkal több beteget láthatnak el. Gerő Gábor főigazgató szerint nagyon szigorú szabályok szerint gazdálkodnak, számítógépes rendszerük azonnal kiszűri, ha egy szállító jogtalanul számláz. Ellenőrző rendszerük segítségével évi negyvenmillió forintot spórolnak meg azzal, ehhez hasonló viszont csak néhány intézményben van.

Gerő Gábor szerint a jól gazdálkodó kórházaknak is juttatni kellene az állami pénzből, amelyet fejlesztésre fordíthatnának, ezzel további összegeket spórolhatnának meg. A szaktárca a jövő hét közepére ígért tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik