Belföld

LMP: fokozott érdeklődés a párt iránt

Felfokozott érdeklődés mutatkozik az őszi önkormányzati választások előtt az LMP iránt.

Köszönhetően a párt frakciója országgyűlésben kifejtett aktivitásának, felfokozott érdeklődés mutatkozik az őszi önkormányzati választások előtt a Lehet Más a Politika iránt – jelentette ki Datki Szabolcs, az LMP X. kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón, Szarvason.

Az LMP országos kampányigazgatója elmondta: már elindították kérdőíves felmérésüket, s ez alapján országszerte legalább ötezer aktivistát, illetve szimpatizáns tudnak összegyűjteni, akik majd segítik jelöltjeiket az ajánlószelvények összegyűjtésében is.

Datki Szabolcs a kongresszus döntéseiről szólva bejelentette, hogy az LMP, hasonlóan az országgyűlési kampányhoz, az önkormányzati választásokra is megnyitja nyilvános kampányszámláját. Tájékoztatása szerint a támogatásokról szóló adatok a párt honlapján szombat délutántól érhetők el.

A sajtótájékoztatón bemutatta Fonád Zoltánt, aki az LMP színeiben indul a Békés megyei 5. számú, szarvasi központú választókerületben az időközi országgyűlési választásokon. A térségben azért kell voksolást tartani, mert Domokos Lászlót, aki tavasszal elnyerte a körzet mandátumát, időközben megválasztotta a parlament az Állami Számvevőszék elnökének, így lemondott a képviselőségről.

Az 5. számú választókerületben a Fidesz-KDNP színeiben Dankó Béla indul, aki 1999-óta polgármesterként irányítja Kondoros nagyközséget, és több ciklus óta tagja a megyei közgyűlésnek is. A szocialisták Földesi Zoltán indítják, aki korábban három cikluson keresztül volt tagja az országgyűlésnek listás képviselőként. A Jobbik pedig Samu Tamás Gergőt jelölte. Samu tavasszal listán már bejutott a parlamentbe, ám most egyéni körzetben is mandátumot kíván szerezni. Az időközi országgyűlési választás első fordulójára szeptember 19-én, a másodikra pedig október 3-án kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik