Belföld

Budaházy: nincs tárgyi bizonyíték ellenem

Egy éve ül előzetesben – a legkeményebb bűnözőknek kijáró biztonsági fokozatban őrzik -, a vádhatóság szerint ő az első magyar terrorszervezet feje.

Interjút adott a Hír Televízió Célpont című műsorának a terrorizmus és egyéb bűncselekmények miatt már több mint egy éve előzetes letartóztatásban ülő Budaházy György. Hangsúlyozta: ügyében tart az iratismertetés, de a dokumentumokban nincs tárgyi bizonyíték, csak mások terhelő vallomásai miatt tartják fogva.

“Nem én vagyok az, aki megverte Csintalant, hanem én találtam ki – fogalmazott Budaházy. Hozzátette: akit megvádoltak Csintalan Sándor megverésével, annak a gyanúsítottnak sem találták meg a nyomát a tetthelyen, csak valaki ilyen jellegű vallomást tett. Valaki állítja, hogy valaki hallotta valakitől. Körülbelül ilyen szintű bizonyítékok vannak” – mondta a gyanúsított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik