Belföld

Januártól jönnek Orbán XXI. századi főispánjai

Az sem kizárt, hogy az igen nagy hatáskörrel rendelkező helyi "prefektus" parlamenti képviselő lesz

Hamarosan újra a központi végrehajtó hatalom kinevezettjei irányíthatják egy központosított hivatalban a megyei szakigazgatási szerveket. Kezdődik az adminisztrációs átalakítás harmadik felvonása. Januártól a megyékben kormányhivatalok működnek kormánymegbízottak irányítása alatt. A cél, hogy 3-4 év múlva a rendvédelmi és adóügyeken kívül minden hatósági feladatot ezekben a hivatalokban lehet intézni – tudta meg az MR1-Kossuth Rádió.

Szeptembertől megyei közigazgatási hivatalok jönnek létre a regionális államigazgatási központok helyett. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint ez nem jár költségnövekedéssel és létszámcsökkentéssel, a jelenlegi megyei kirendeltségek helyén működnek majd a régi-új szervezetek. Szabó Erika a Krónikának azt mondta: most csak az általános hatáskörű államigazgatási feladatok kerülnek át.

Ősszel lesz az Országgyűlés előtt az a javaslat, amely január elsejétől a megyei közigazgatási hivatalokat kormányhivatalokká alakítja. Ezek élén már kormánypárti politikus áll majd. Az államtitkár azt sem tartja kizártnak, hogy – francia példára – az igen nagy hatáskörrel rendelkező helyi prefektus országgyűlési képviselő lesz. Helyettese meg a szakmai ügyekért felelős főtitkár.

Az APEH és a rendvédelmi szervek kivételével minden eddigi régiós hatósági feladat a kormányhivatalhoz kerül. Három-négy éven belül egy ügyfélszolgálati irodában lehet intézni például az ÁNTSZ-hez, a munkaügyi felügyelethez vagy a földhivatalhoz tartozó ügyeket.

Árva János, a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezetének elnöke úgy véli, ha nem sérülnek a szakmai szempontok, akkor az átszervezés nem jár elbocsátásokkal. A kormányzat a három-négy évig tartó átalakítások során legfeljebb tízmilliárd forintos költséggel számol, amelynek fedezete európai uniós forrás lenne.

A téma kapcsán a Heti Válasz arról ír, hogy az elmúlt húsz év legjelentősebb adminisztrációs változása egy nem túl nagy feltűnést keltett kormányrendelettel vette kezdetét. Július 9-én fogadták el ugyanis a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalokról szóló szöveget.

A hetilap szerint a kissé nyakatekert megfogalmazás egyszerű valóságot takar. Szeptember elsejétől visszaáll a közigazgatási hivatalok rendszere, január elsejével pedig – ha ősszel elfogadják a szükséges törvényt – minden megyében egységes kormányhivatalok jönnek létre.

A Heti Válasz szerint a reform kidolgozói érezhetően támaszkodtak a magyar államszervezési hagyományra. A mostani kormányrendeletet olvasónak eszébe juthat a törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXI. törvény.

A dualizmus ezen jogszabálya foglalta rendszerbe, és fejlesztette tovább a magyar állam több évszázados gyakorlatát, amely szerint a megye főispánja “a végrehajtó hatalom képviselője”, az alispán pedig a “vármegye első tisztviselője”.

Ajánlott link:

A főispán nem tér vissza (Heti Válasz)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik