Belföld

MSZP: nem bűzlik a szennyvíztisztító-beruházás

A szocialista párt szerint a fideszes képviselők különféle városi legendákra hivatkozva próbálták bebeszélni a fővárosiaknak, hogy bűzlik valami.

Az MSZP szerint a Fidesz ugyanazokkal és ugyanott folytatja a kampányát, ahol és akikkel tavasszal abbahagyta, így az őszi önkormányzati választás nagy kérdése az lesz, hogy a főváros a különböző szennyező anyagok után “végre a beszennyező elemektől is megszabadul-e”. A szocialista párt közleménye szerint noha fideszes képviselők “különféle városi legendákra hivatkozva” azt próbálták bebeszélni a fővárosiaknak, hogy a Közép-Európa szerte irigyelt Budapesti Központi Szennyvíztisztító körül bűzlik valami, valójában a főváros szennyvizét 100 százalékban lebontó létesítmény hétfő óta teljes kapacitással működik.

Az MSZP ezt arra reagálva közölte, hogy a Fidesz a csepeli szennyvíztisztító, valamint a Városligeti Műjégpálya építésével kapcsolatos visszaéléseket is megvizsgáltatná Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztossal.

Wertán Zsolt fideszes fővárosi képviselő keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: már most látszanak a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tervezési és kivitelezési problémái. A politikus szerint alultervezték a létesítmény kapacitását, így nem biztos, hogy mindig képes lesz kezelni a főváros teljes szennyvizét.

Frakciótársa, Németh Szilárd megjegyezte, hogy a vizsgálatot szeretnék kiterjeszteni a szennyvíztisztító kommunikációs feladataira kiírt 2005-ös pályázatra is, a Legfelsőbb Bíróság ugyanis az idén már kimondta, hogy a Café PR jogszerűtlenül nyerte meg a tendert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik