Belföld

Már a rendőrség is vizsgálja az expóügyet

Szorul a hurok a sanghaji világkiállításon való magyar megjelenésre több mint hárommilliárd forintot eltapsoló felelősök nyaka körül.

A rendőrség gazdasági bűnügyeket vizsgáló csoportjának kíváncsiságát is felkeltette a sanghaji világkiállításért felelős korábbi állami vezetők tevékenysége. Papcsák Ferenc kormánybiztos kezdeményezésére másik három, az előző kormány idején kötött szerződés ügyében Kehi-vizsgálat indul.

A Magyar Nemzet úgy értesült: nem csupán a c(Kehi) vizsgálódik az előző kabinet által kötött expószerződések kapcsán, néhány hete a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnügyek feltárására hivatott csoportja is gyűjti az információkat. Nyomozás még nem indult az ügyben, egyelőre az adatgyűjtés folyik a milliárdos pénzeket megmozgató tranzakciókról – írja szombati számában a Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik