Belföld

Újabb veterán MSZP-s ugrik ki a pártból

Felfüggeszti párttagságát és függetlenként indul az október 3-ai önkormányzati választáson Hajdu László a XV. kerület polgármestere.

Hajdu László döntését csütörtökön az MTI-nek azzal indokolta, hogy pártszervezetében megbomlott az egység, ellenséges környezet veszi körül, a döntésekben nem vehet részt és saját párttársai hazugságokat terjesztenek róla.

A politikus – aki 16 évig egyéni parlamenti képviselő volt, húsz éve helyi képviselő és 14 éve polgármester a kerületben – azt hangoztatta: lelkileg baloldali és szocialista marad továbbra is, ám úgy látja, a hagyományos baloldali értékeket nem tudja az MSZP-n belül képviselni.

Elmondta, 2006-ban indult el a “darálás” a pártjában, azóta folyamatos megaláztatások érik. Közölte, 2006 tavaszán a párt budapesti vezetői közül többen egy veresegyházi kocsmában tartott titkos találkozón, az ő távollétében döntöttek a helyi pártelnök és az ő leváltásáról.

Hozzátette: később annyi embert “igazoltak át” a helyi pártszervezethez, ahányra szükség volt a leváltások megszavazásához.

Hajdu László szerint “az MSZP csúfos vereség előtt áll” a kerületben, és ő nem akar ehhez asszisztálni. Mint mondta, ezért döntött úgy, hogy a hagyományos baloldali értékeket képviselve függetlenként méretteti meg magát az októberi polgármester-választáson. (Az MSZP Tóth Imre helyi képviselőt indítja a megmérettetésen.)

Jelezte: nemcsak ő, hanem számos más régi párttársa is elhagyta az MSZP-t.

Hajdu László közölte azt is, számos civil szervezet támogatja majd a jelöltségét, és ezek közül az egyik listát, és valamennyi választókerületben jelöltet is állít majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik