Belföld

Befuccsolt a földhaszonbérleti program?

Leállította az előző kormány által meghirdetett földhaszonbérleti pályázatokat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egyetértésével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - írja a Népszava.

A napilap csütörtöki számában ismerteti, hogy május második felében jelentkezhettek a programra azok a gazdák, akik szerették volna meghosszabbítani szerződésüket. Az eredményhirdetés július végén lett volna esedékes, míg az aláírást szeptember közepétől tervezték.

A leállítás azért probléma, mert tavaly szeptember 1-jén indult az uniós agrár-környezetgazdálkodási program, melynek keretében vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok, akik az adott területen korlátozott mennyiségű növényvédő szert, műtrágyát használnak.

Utólagos finanszírozásról van szó, aminek feltétele, hogy öt évig jogszerűen használja a földet a pályázó, különben elesnek a pénztől. Összesen 25 milliárd forintot bukhatnak a gazdák, illetve az ország véglegesen, ha nem tudja lehívni ezt a támogatást – írja a napilap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik