Belföld

Az LMP honlapján a sukorói dokumentumok

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 07. 29. 15:02

A párt indoklása szerint a Fővárosi Ítélőtábla döntését szeretné teljessé tenni, amely precedensértékű, illetve az információs szabadságot és az áthatóságot erősíti.
Korábban a témában:

Kézhez kapta a Lehet Más a Politika (LMP) a sukorói telekcsereügylettel kapcsolatos értékbecsléseket és a földhivatali iratokat. A csaknem kétszáz oldalas dokumentum a párt honlapján olvasható csütörtöktől.

A sukorói King’s City-ügyben keletkezett telekcsere-dokumentumok kiadását még 2009 nyarán kérte a Lehet Más a Politika a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től. Miután az MNV nem reagált a megkeresésre, a párt pert indított a közérdekű adatok nyilvánosságra hozataláért.

A Fővárosi Ítélőtábla júniusban másodfokon, jogerősen kötelezte a vagyonkezelőt a Joav Blum magyar-izraeli állampolgárral 2008-ban sukorói, albertirsai és pilisi ingatlanok vonatkozásában létrejött csereszerződés, az ezekhez készített értékbecslés, továbbá a cserével kapcsolatban az illetékes földhivatalokhoz benyújtott valamennyi dokumentum kiadására, és ezt a vagyonkezelő meg is tette.

A Lehet Más a Politika ezentúl is következetesen fellép a korrupciógyanús ügyletekkel szemben, és ha kell bírósági eljárással fogja kényszeríteni az érintetteket a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalára – ígérik a párt csütörtöki közleményében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.