Belföld

Potyautasok és kettős büntetés – vélemények a vásárhelyi listáról

Emberi jogi bizottság meghallgatta Lázár Jánost a közhasznú munkát visszautasító személyek listájáról.

Radikális változásokra van szükség a szociálpolitikában, és a potyautasokat ki kell dobni a rendszerből – mondta a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságnak keddi ülése után újságíróknak. Az országgyűlési képviselő annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület meghallgatta Lázár Jánost, Hódmezővásárhely fideszes polgármesterét arról, hogy a város honlapján nyilvánosságra hozták a segélyt kérő, de azt át nem vevő, valamint a közhasznú munkát visszautasító személyek nevét tartalmazó listát.

A jobbikos képviselő úgy fogalmazott, a polgármester által választott módszer “nem alkalmatlan eszköz, semmiképpen nem az. Hogy jogszerű-e vagy sem, abban mi úgy gondoljuk, hogy határvidéken áll.”

Szavai szerint jelenleg Magyarországon a teljes szociális rendszer a visszaélésekre épül, a Jobbik viszont úgy látja, a Lázár János által választott lépések arra bírják az embereket, hogy korrekt módon vegyenek részt a közmunkában.

Az MSZP szerint kettős büntetést jelent a szegényeknek a hódmezővásárhelyi városvezetés által közzétett lista, amely a szociális segélyeket kérő, de azokat igénybe nem vevő emberek neveit tartalmazza. Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője kijelentette, hogy az intézkedés szegényellenes, és a meglévő törvényi büntetések mellett a megszégyenítés eszközét is alkalmazza, méghozzá a fellebbezés lehetősége nélkül.

Lendvai Ildikó a meghallgatáson elhangzottakat hasznos vitaként értékelte, de mint mondta, annak a végeredményét nem tartja megnyugtatónak. Véleménye szerint, habár Lázár János kimerítően válaszolt a kérdéseikre, de nem oszlatta el a jogi és erkölcsi jellegű aggodalmaikat.

Az ellenzéki képviselő elmondta azt is, miután megkérdezték a polgármestertől, kiderült, ha egy közpénzből fizetett alkalmazott ittasan megy be a munkahelyére, akkor ő nem kerül szégyenlistára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik