Belföld

Elhalasztaná a választást Miskolc polgármestere

Káli Sándor a köztársasági elnökhöz fordult, a választókörzetek átírását kifogásolja.

Káli Sándor miskolci polgármester újságírók előtt azt állította, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főjegyző politikai érdekek mentén változtatta meg a választási térképet Miskolcon, úgy, hogy annak eredményét jogorvoslati lehetőség nélkül kellene minden érintettnek elfogadnia. A polgármester szerint a választókörzetek megváltoztatásának ez a módja sérti a demokratikus jogrendet, és megkérdőjelezi a választás tisztaságát. Káli Sándor ezért az ombudsmanhoz és az alkotmánybírósághoz fordul, és azt kéri a köztársasági elnöktől, hogy amíg a két testület egyértelmű állásfoglalást nem tesz közzé az ügyben, addig függesszék fel, vagy halasszák el az önkormányzati választást.

A Fidesz országgyűlési képviselője, Zsiga Marcell közleményben reagált a polgármester kijelentéseire. Azt hangsúlyozta, a polgármester azért szólalt fel, mert “ő és a miskolci szocialisták félnek attól, hogy megismétlődik az országgyűlési választásokon bekövetkezett történelmi vereségük”, ezért “mondvacsinált indokkal minden követ megmozgatnak a választás elhalasztásáért”. A körzetek számának csökkentése jelentős megtakarítást jelent Miskolcnak is – mondta Zsiga Marcell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik