Belföld

Telefonbetyárok nehezítik a vízirendőrök munkáját

A viharos időjárás miatt a balatoni vízirendészet összes egysége bevetésen volt egész nap, a munkájukat viszont nagyban nehezítette, hogy fiatalok közben szórakozásból is hívogatták a 1817-es segélyhívó számot.

30-40 esetben vonultak ki a vízimentők a riasztásokra, amelyek során főként elsodródott vagy partra húzni nem tudott vízieszközök mentésében kellett segédkezni. Haláleset szerencsére nem történt. A vízirendőröknek viszont egyelőre annyi idejük sem volt, hogy megírják a jelentéseket, mert újabb és újabb riasztásokat kapnak.

Minden második hívás, amely a segélykérő számukra befut, a telefonbetyárkodó fiataloktól származik, ezért felhívással fordulnak azokhoz, akik szórakozásból hívják a balatoni vízimentők számát, hogy büntetőjogi felelősségre vonásra számíthatnak, hiszen sürgős esetek elől foglalják el a segélyhívó vonalat, késleltetve ezzel esetleg a fontos mentéseket. Kovács Zsanett, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szóvivője azt mondta, jó ha a telefonbetyárok azt is tudják, hiába telefonál bárki úgynevezett rejtett számról, a rendőrség számára akkor is látszik a hívó fél elérhetősége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik