Belföld

Újabb segítség az árvízkárosultaknak

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 07. 23. 19:13

A települések az államigazgatási hivatal folyamatos együttműködésére számíthatnak mind a helyszínen, mind a helyi képviselő-testület ülésein.

A kormány újabb segítséget nyújt az árvíz sújtotta Borsodnak, különös tekintettel Felsőzsolcára – jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő. A hivatal segítséget nyújt a kárenyhítéssel, a helyreállítással és az újjáépítéssel kapcsolatos helyi rendeletek megalkotásához, valamint a támogatások elosztására vonatkozó döntések előkészítéséhez is.

Pintér Sándor belügyminiszter és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter együttes utasítást adott ki az állami szervek együttműködésére annak érdekében, hogy minél szervezettebben és hatékonyabban folytassák a helyreállítással járó feladatokat. A miniszterek utasítása szerint a hivatal vezetőjének az adományok nyilvántartását és felhasználását is folyamatosan ellenőriznie kell, és a lakosság tájékoztatásában is közre kell működnie.

A kormányszóvivő elmondása szerint a hivatal vezetőjének feladata lesz az is, hogy az építésügyi hatósági ügyeket soron kívül intézze, különös tekintettel a megsemmisült vagy helyreállíthatatlanul károsodott ingatlanokra.

A kormány emellett pályázatot nyújtott be pénteken az Európai Szolidaritási Alaphoz az árvízi károk helyreállítása érdekében, 6 milliárd forintos támogatást kérve. A kormányszóvivő szerint az év végéig elbírálják majd a pályázatot.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.