Belföld

Újabb nagykövetek repülhetnek haza

Van, akinél munkajogi problémák is felmerülhetnek, és nem kizárt, hogy perek is indulhatnak.

Elkészült a visszahívott nagykövetek nevét tartalmazó második lista is a Külügyminisztériumban – írja csütörtöki számában a Népszabadság.

A két intézkedéscsomag együttes hatása nagyjából a duplája a szokásos évi váltásokénak. A lap információja szerint az év végéig további hazarendelések is várhatók.

A második listán szerepel mások mellett Gilyán György moszkvai nagykövet, korábbi gazdasági államtitkár és Banai Károly bécsi ENSZ-misszióvezető, egykori miniszterelnöki külügyi tanácsadó neve. A második körbe tartozik a belgrádi, a koszovói, a tripoli, az algíri, a bejrúti, a brüsszeli és a nigériai nagykövet is.

A listán több olyan diplomata neve szerepel, akinek még évek vannak hátra megbízatása lejártáig, ezért a hazarendelések egy részénél munkajogi problémák merülhetnek fel; nem kizárt, hogy munkajogi perek is indulnak – írta a Népszabadság.

A cikk szerint időközben a külügyi tárcánál is folyik a “politikai tisztogatás”, a korábbi tisztségviselők lecserélése. A lap értesülései szerint már nemcsak az összes államtitkárt és helyettes államtitkárt váltotta le az új vezetés, hanem az eddigi főosztályvezetőket is.

Úgy tudják, a korábbi helyettes államtitkárok közül Kiss Tibor és Faller Jenő munkaviszonyát megszünteti a minisztérium, míg kollégáiknak, Czukor Józsefnek, Iklódy Gábornak és Várkonyi Lászlónak a pályakezdő diplomatáknak járó referensi munkakört ajánlott fel Martonyi János.

A lista hasonló méretű, mint az előző volt; az új kormány néhány nappal hivatalba lépése után tizenöt magyar külképviselet vezetőjével közölte, hogy július 31-i hatállyal hazarendeli őket – emlékeztet a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik