Belföld

MSZP: a “médiaalkotmány” nem felel meg az EU-elvárásoknak

A javaslat része a Fidesz "gátlástalan hatalmi törekvéseinek".

A szocialisták vezérszónoka szerint a “médiaalkotmány” nem felel meg az uniós elvárásoknak, azt vissza kellene vonni. Mandur László nehezményezte, hogy a sajtóbizottságban a kisebbség véleményei nem fogalmazódhattak meg, az ellenzéknek elolvasni sem volt ideje a javaslatot.

Szerinte a törvényjavaslat is része annak a “gátlástalan hatalmi törekvésnek” is, amivel a Fidesz és a kormányfő független intézményeket és szférákat akar – törvény által – kizárólagos irányítás és ellenőrzés alá vonni.

Mandur László idézte a Washington Post hétfői szerkesztőségi cikkét, mely szerint a jövőben a “közmédia pártmédiává válna”, illetve az Európai Újságíró Szövetség véleményét, amely szerint a javaslat keretek közé szorítja a véleménynyilvánítás jogát és a szólás szabadságát is.

A szocialista képviselő szerint a hazai szakmai és érdekképviseleti szervezetek véleménye is hasonló a nemzetközi álláspontokhoz. Az MSZP azzal sem ért egyet, hogy a javaslat egyben rendezné az elektronikus, a nyomtatott sajtóra, valamint az internetre vonatkozó szabályokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik