Belföld

Jobbik: koncepciótlan a “médiaalkotmányról” szóló javaslat

Foglalkozni kellene a kereskedelmi tévék megregulázásával is.

Novák Előd vezérszónok azt mondta, hogy bár a módosításoknak köszönhetően kezd életképes formát ölteni a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló javaslat, de a Jobbiknak még számos fenntartása van. A javaslatot koncepciótlannak érzik.

Az ellenzéki párt azt sem érti, miért kell a sajtótörvény egyes szakaszaiból és a médiatörvény első fejezetéből összevonva egyfajta új médiaalkotmányt létrehozni. Novák kifogásolta többek között, hogy a kereskedelmi televíziók megregulázásával nem foglalkozik a csomag.

A Jobbik szeretné, ha a társadalmi szervezetek tájékoztatási-felvilágosítási kötelezettsége megmaradna. A képviselő ennek fontosságát akarta illusztrálni egy hangfelvétellel, de ezt az elnöklő Jakab István nem engedélyezte. Novák Előd ezután elmondta, hogy a felvételen egy újságíró a Fidesz sajtóosztályán érdeklődött a Kubatov-ügy kapcsán, de elmondása szerint lecsapták a telefont.

A Jobbik sajnálja, hogy a nemzeti, etnikai közösségek ki vannak emelve a javaslatban, de a társadalmi szervezetek nem. Novák szóvá tette még, hogy eltörölnék “az igazmondási kötelezettséget”, ami nemcsak a pártok, hanem állami szervezetek számára is előírás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik