Belföld

Horvátországba kerülhet a magyar NATO-radar?

A Zengő és a Tubes ejtése után még nem tudni, hol épül fel a légvédelmi lokátor.

Háttértárgyalások folynak a tavaly óta NATO-tag Horvátországgal és magával a NATO-val is, és elképzelhető, hogy megépül egy lokátor Horvátországban és vele együtt esetleg egy kisebb Magyarországon is – írja a HVG.hu egy névtelenséget kérő fideszes szakpolitikusra hivatkozva.

Az esetleges horvátországi helyszín Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint megfelelő lehetne: “Szakértők szerint semmi akadálya nem lenne annak, hogy ez a radarállomás például Horvátországban épüljön meg. Ott valódi hegyek vannak, nagyobb lehet a radar lefedettsége is és található olyan csúcs, ahol nincsenek lakóterületek a közelben” – mondta a Fidesz politikusa.

Korábban a Zengő és a Tubes került szóba lehetséges helyszínként, de mindkettő miatt széleskörű társadalmi tiltakozás alakult ki. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint a Zengő lett volna megfelelő helyszín, minden más helyen – így a Tubesen is – réskitöltő radarszázadokra lenne szükség. Szerinte a horvátországi lokátorépítéssel az a probléma, hogy egy ottani radar pont „a Mecsektől nem látna és nekünk befele is látni kell”. A radarra viszont mindenképpen szükség lenne.

A NATO egyik név nélkül nyilatkozó hivatalnoka sem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a radart Horvátországba telepítsék, de hozzátette, hogy az eddigi tervek nem változtak, a hazai helyszín továbbra is előnyt élvez – írja a lap.

AJÁNLOTT LINK:

Horvátországban is felépülhetne a magyar NATO-radar (hvg.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik