Belföld

Újhelyi szerint október 3-a után jön Orbán őszödi beszéde

24.hu
24.hu

2010. 07. 16. 14:26

Hamarosan be kell vallani, hogy az ígéretek teljesíthetetlenek.

A szocialista Újhelyi István szerint a Fideszben komoly belső viták vannak arról, miként közöljék a választókkal, hogy amit ígértek, azt nem tudják, akarják megvalósítani. Az önkormányzati választások után Orbán Viktornak elő kell állnia saját őszödi beszédével – mondta a politikus.

Az ATV-nek a képviselő azt mondta, a belső válságra utal, hogy a fideszes képviselők gyakran tájékozatlanok egy-egy törvényjavaslat tartalmát illetően, sokszor a hírből vagy a parlament elé került javaslatból tudják meg, mire számíthatnak.

Normál menetrend szerint az egyeztetések miatt legalább 3-4 hét kell ahhoz, hogy egy szakmai javaslatból törvény legyen. Ehhez képest most a kormány péntek délután benyújt egy javaslatot, amelyet még a Fidesz-frakció sem ismer, és hétfőn már dönteni akar. Így nem lehet minőségi törvényhozó munkát végezni – tette hozzá.

Újhelyi szerint Orbán semmilyen szakmai fórumon nem egyeztet, még saját szakpolitikusaival sem, mert tart a kiszivárogtatástól, amellyel megdőlne az elmúlt nyolc év stratégiája. „Ilyen szempontból nem csalódtunk Orbán Viktorban, mert akár ellenzékben, akár kétharmados többségben van, számára az Országgyűlés csak formalitás…” – fogalmazott.

Az MSZP-nek most az önkormányzati választásokig be kell mutatnia, hogy amit tett, az nem népnyúzás, nem az ország tönkretétele, hanem felelős politizálás volt – mondta a szocialista képviselő. Újhelyi István szerint már nem csökken tovább az MSZP támogatottsága, részben azért, mert ennél már nehezebb mélyebbre menni. Részben pedig azért, mert látva a jelenlegi kormányzat stílusát, döntéseit, egyre inkább felértékelődik a Bajnai-korszak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.