Belföld

Dataplex-ügy: fogást keresnek Bajnain is

Hűtlen kezelés helyett immár adócsalás miatt nyomoznak.

Már nem hűtlen kezelés, hanem adócsalás gyanúja miatt nyomoznak a Bajnai Gordon korábbi kormányfőt érintő Dataplex-ügyben. Erről a vám- és pénzügyőrség közleményben tájékoztatta a Népszavát, cáfolva a lap korábbi értesülését, hogy lezárult a nyomozás.

A VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága jelenleg is ismeretlen tettes ellen folytatja az eljárást – “a rendkívül szerteágazó és összetett ügyben” – a Fővárosi Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett.

Mint ismert, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2007 májusában indított nyomozást hűtlen kezelés gyanújával. Az NNI bizonyítékai alapján a Fővárosi Főügyészség 2010. április 22-én adott utasítást arra, hogy adócsalás gyanúja miatt a VPOP kezdjen nyomozni.

Az előzmény az volt, hogy a Bajnai Gordon által korábban vezetett Wallis-cégcsoport 2005-ben három ciprusi cégen keresztül eladta a Dataplexet a Magyar Telekomnak. Bajnai Gordon több sajtópert is megnyert korábban.

Akkoriban azonban azt kellett cáfolni, hogy a Dataplex egyetlen új állami megrendelést sem kapott, amíg a Wallis-csoport résztulajdonában volt, az értéknövelő megbízások ebben az időszakban kizárólag jelentős, nemzetközileg elismert magánvállalatoktól származtak.

Ezért lehetett hamis az az állítás, hogy a megszerzés és a továbbértékesítés közötti időszakban politikai nyomásra több állami cég vette igénybe a Dataplex szolgáltatásait, így növelve ezzel a cég értékét.

A Wallis-csoport a Dataplexben lévő részesedését egyébként egy magáncégtől vette meg, és később egy magántársaságnak értékesítette. Az értékesítés lezárultakor Bajnai Gordon már nem dolgozott a Wallisnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik