Belföld

A Jobbik is megnevezte jelöltjét

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 07. 16. 17:49

A párt megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Fidesz Stumpf Istvánt nevezte meg egyik alkotmánybíró-jelöltjének.

A Jobbik Zétényi Zsolt ügyvédet jelöli az Alkotmánybíróság tagjának – közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.

Gaudi-Nagy Tamás és Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselői, az alkotmánybírákat jelölő eseti bizottság tagjai pénteki állásfoglalásukban jelöltjüket úgy mutatták be, mint a szabadságjogokért és a történeti alkotmányosságért évek óta eredményesen küzdő Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat, illetve a Magyar Konzervatív Alapítvány elnökét.

A közleményben kitértek arra is, hogy a Jobbik azért ajánlott csupán egy jelöltet a két üres alkotmánybírói helyre, mert a korábbi konszenzusos rendszerrel szemben olyan új jelölési szabályokat alakított ki a kormánytöbbség, amely érdemben kizárta az ellenzéki pártokat a jelölésből.

A párt mindeközben megdöbbenéssel értesült arról – írták -, hogy a Fidesz azt a Stumpf Istvánt nevezte meg egyik alkotmánybíró-jelöltjének, aki véleményük szerint megfelelő időtartamú és minőségű szakmai gyakorlat híján nem felel meg a követelményeknek.

A volt miniszter jelölését azért is nevezték a közleményben aggályosnak, mert “a kormánypártok sorozatban pártkádereket ültetnek az alkotmányos garanciákat biztosító intézmények élére, illetve tagjai közé”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.