Belföld

Papcsák beárazza a Gyurcsány-korszak “ügyeit”

Az elszámoltatási kormánybiztos hamarosan pontos kárösszeget mond.

Két-három hét múlva az államot ért konkrét kárösszeget is mondanak azokban az ügyekben, amelyeket előre vettek az elszámoltatásnál – mondta a Duna Televízió reggeli műsorában Papcsák Ferenc, aki a miniszterelnök megbízásából vizsgálja azokat az ügyeket az előző kormányok idejéből, amelyeknél visszaélés gyanúja vetődött fel.

A beszélgetésből kiderült, hogy a minisztériumok saját belső apparátusukkal vizsgálódnak, szükség esetén megteszik a jogi lépéseket, amelyekről őt is tájékoztatják, illetve ő maga is áttekinti az ilyen ügyekről készült anyagokat.

Papcsák a prioritást élvező ügyek közé sorolta a LEADER programot és a moszkvai kereskedelmi képviselet eladását. Mint mondta, utóbbi esetről olyan információk jutottak el hozzá, hogy az előző tárcavezetés, illetve a vagyonkezelő nem feltétlenül adott át minden okiratot a folyamatban lévő büntetőeljárás sikeres befejezéséhez.

“Lehet látni, hogy ebben a politikum nagyon intenzíven részt vett. Veres Jánost illetve Gyurcsány Ferencet lehet leginkább megnevezni. Büntetőeljárás van folyamatban, mi pedig polgári jogi és egyéb felelősségek tekintetében át kell tekintsük az iratokat” – szögezte le Papcsák Ferenc.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik