Belföld

Budai: Gyurcsány hiába tagad, vállalnia kell a felelősséget

A miniszterelnöki megbízott szerint nem véletlenül volt az ITDH-nál "házkutatás".

Budai Gyula a Duna Televízió reggeli műsorában azt mondta, Gyurcsány Ferencnek emlékeznie kellene a sukorói kaszinóberuházásról döntő kormányülésre, mert ő vezette. A volt kormányfőnek “vállalnia kellene a felelősséget” – tette hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Mint mondta: a főügyésznek olyan iratokat adott át, “amelyek egyértelműen azt igazolják”, hogy a sukorói kaszinóberuházás és a telekcsere ügyében “olyan politikai utasítás született, amely teljesen egyértelműen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségét is felveti”.

Hozzátette: a büntetőjogi kár az ügyben a legutóbbi szakértői vélemények szerint 1,3 milliárd forint. Ekkora veszteség érte a magyar államot. Ha hozzászámítja a beruházáshoz megszavazott 2, 5 milliárdos állami támogatást is, négy milliárdnál tart a kár – érvelt a politikus.

Budai szerint nem véletlenül volt az ITD Hungary-nál “házkutatás”. Ennek a szervezetnek kellett volna megküldeni az ügyészségnek a hatástanulmányt, amely igazolta volna a sukorói kaszinó létjogosultságát, de ez nem áll rendelkezésre.

“Gyurcsánynak szíve-joga tagadni” az ő állításait, de a Pénzügyminisztérium és a Vagyonkezelő hivatalos iratait nem adták át az előző kormány hivatalnokai a hatóságoknak, azaz szándékosan akadályozták a nyomozást – tette hozzá Budai Gyula.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik