Belföld

Újraindulhat a Sláger Rádió?

Jogerősen pert nyert az adó az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen - közölte Jakus László, a Sláger Rádió pénzügyi igazgatója.

Mint közleményében írta, a Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Fővárosi Bíróság januári ítéletét, amely szerint az ORTT már be sem fogadhatta volna a Neo FM pályázatát, ezért nem nyilváníthatta volna nyertessé, és nem is köthetett volna a céggel műsorszolgáltatási szerződést sem.

A Sláger Rádió “elvárja” az ORTT-től, hogy a jogerős ítéletben foglaltaknak tegyen eleget, azaz haladéktalanul mondja fel a Neo FM műsorszolgáltatási szerződését, és hozzon jogszerű döntést az országos rádiós frekvenciapályázatok ügyében. “Ennek eredménye a Sláger Rádió meggyőződése szerint csak az lehet, hogy a Sláger Rádió visszakapja frekvenciáját” – írta a pénzügyi igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik