Belföld

MSZP: skandalum a “lex Borkai”

Az MSZP szerint azért módosította a Fidesz az egyik javaslatát, mert az hátrányosan érintené a kormánypárt egyik komoly politikusát.

Az MSZP szerint skandalum a “lex Borkai”, mert az új változatban benyújtott fideszes alkotmánymódosítási javaslat semmi másról nem szól, minthogy az eredetileg beadott alkotmányos szabályok ne vonatkozzanak Borkai Zsolt kormánypárti képviselőre. Harangozó Tamás hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: délelőtt a honvédelmi bizottsági ülésén derült ki, hogy a fideszes Lázár János és Kocsis Máté által benyújtott alkotmánymódosítási javaslat – amely szerint a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai leszerelésüket követően öt évig nem lehetnének polgármester- vagy képviselőjelöltek – hátrányosan érintené a kormánypárt egyik komoly politikusát, Borkai Zsoltot, aki 2006-ban még hivatásos honvéd volt.

Felidézte: hétfő délután az előterjesztők új javaslatot adtak be, amelyben az öt évet háromra csökkentették, majd ezt a javaslatot a Fidesz házszabály-ellenesen próbálta az Országgyűlés elé vinni. Véleménye szerint ez “finoman szólva sem elegáns megoldás”.

Harangozó Tamás hangsúlyozta: veszélyezteti a jogbiztonságot, és sérti a jogállamiságot az, amit a Fidesz alkotmánymódosítás és egyéb törvénymódosítások címén művel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik