Belföld

Önkéntesek bontják a házakat Felsőzsolcán

Administrator
Administrator

2010. 07. 10. 19:04

Önkéntesek segítenek a házak bontásában Felsőzsolcán, ahol a legutóbbi felmérések szerint 198 ház dőlt össze az árvíz miatt.

Szombaton egy telefonszolgáltató alkalmazottai dolgoztak önkéntesként egy ház bontásán. A munkájukat a Csatárlánc Mozgalom nevű civil szerveződés szervezte. A társaság az árvíz után a Miskolci Egyetemen alakult dolgozókból, tanárokból, diákokból. Minden, árvíz sújtotta településen önkéntesek segítségével szervezik a munkát.

Klepkó Tamás, a mozgalom egyik önkéntese a Független Hírügynökségnek elmondta: hétköznap munka után járják a házakat, felmérik, hol, mire van szükség. Megszervezik az adományok szállítását, amelyeket, amint megérkeznek, szétosztanak. Az önkéntes munkával pedig jellemzően hétvégén végeznek.

Az egyik felsőzsolcai ház életveszélyessé vált, le kell bontani. A tulajdonos úgy döntött: egy még nehezebb helyzetben lévő családnak ajánlja fel az építőanyagot. Dömsödi Zoltán a hírekben hallotta, hogy Bánrévén is nagy a baj. Az egyik internetes társasági oldalon megkereste Bánréve címszó alatt az ott lakókat, kiválasztott egy számára szimpatikus családot, és e-mail-en felvette velük a kapcsolatot. A cserepeket a háztulajdonos saját költségén vasárnap viszi el a bánrévei családnak.

Bánrévén egy hete jégesővel kísért vihar tombolt, 350 ház tetőszerkezete megsérült. Mivel sokaknak nincs biztosítása, reményük sincs arra, hogy segítség nélkül újra tető legyen a fejük felett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.