Belföld

Forró helyzetben a melegek

A rendőrség lezárta a budapesti Andrássy út Hősök tere és Oktogon közötti szakaszának környékét a szombat délután három órakor kezdődő melegfelvonulás előtt.

A korábbi évek atrocitásai, és a felkavart indulatok következtében a rendőrség ez évben is nagy erőkkel biztosítja a fővárosi melegfelvonulást.

Az Andrássy útról nyíló kis utcák egy részét kordonokkal zárták le, míg máshol rendőrök fordítják vissza a járókelőket. A lezárt területre sem autóval, sem pedig gyalogosan nem lehet bejutni, így a Hősök tere csak a Dózsa György út felől közelíthető meg, az Oktogon irányából nem.

Az Andrássy út környékén gyülekező rendőrök egy része védőfelszerelést visel.

A lezárásról a BRFK közleményt adott ki, ebben egyebek mellett azt írják: déli 12 órától este 8 óráig lezárják az Andrássy utat a Nagymező utca és a Hősök tere között.

A BRFK egy másik közleményében azt írta, tudomásul vették a melegfelvonulást rendező Szivárvány Misszió Alapítvány vonulásos rendezvényéről szóló bejelentést, ugyanakkor arra hívták fel a szervezők figyelmét, hogy “a menetben részt vevők tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely alkalmas lehet a közerkölcs, a közszemérem megsértésére”.

Ha a rendőrség ilyet tapasztal, fel fogja szólítani a szervezőket az intézkedésre, ám ha ennek nem tesznek eleget, akkor “a törvény szigorával” lép fel a törvényes rend fenntartásáért – tudatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik