Belföld

Határon túli oktatási programmal állt elő a Fidesz

Osztálykirándulás, Magyarság Háza és iskolai emléknap szerepel a tervek között. Milliárdos tétel lehet.

A határon túli magyar osztálykirándulási programról nyújtottak be országgyűlési határozati javaslatot fideszes képviselők – mondta Pokorni Zoltán, az indítvány egyik előterjesztője szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A kezdeményezés szerint a 2010/2011-es tanévtől iskolai emléknap lenne június 4-e, a trianoni békeszerződés aláírásának napja.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke elmondta: 2013-ig pályázati úton valósulhatnának meg a határon túli magyar területekre szervezett osztálykirándulások, amelyek nagyon különböző formát ölthetnek. Ezt követően normatív módon támogatnák ezeket a programokat. Azt is szeretnék, ha a jövőben a kormány támogatná a cserekapcsolatokat is, azaz a határon túli oktatási intézmények magyarországi látogatásait.

A program teljes támogatási összege milliárdos tétel lehet majd. Pokorni Zoltán azt mondta, megfontolásra javasolná, hogy az iskolák pedagógiai programjába is kerüljenek majd bele ezek az osztálykirándulások. Pokorni Zoltán közlése szerint elsősorban az általános iskolák felső tagozataiban és a középiskolák határon túlra szervezett programjaihoz nyújtanának segítséget.

Az indítványban szerepel még a Magyarság Házának a létrehozása, amely segítséget nyújtana az osztálykirándulások, az iskolai emléknapok megszervezéséhez, előkészítéséhez. A tervek szerint 2012 december végéig, a Terror Háza mintájára felálló pedagógiai-közművelődési intézmény a kárpát-medencei magyarság történetével, jelenével, sokféleségével, politikájával is foglalkozna.

A javaslatot Pokorni Zoltán mellett Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke és Révész Máriusz képviselő jegyzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik