Belföld

Demszky Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek

A főpolgármester nem kíván részt venni a párt "önfelszámolási folyamatában".

Demszky Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek. A főpolgármester azt közölte, hogy a legutóbbi tagrevíziónál nem erősítette meg a párttagságát, így már nem tagja az SZDSZ-nek. Úgy fogalmazott, a párt “önfelszámolási folyamatában” nem kíván részt venni.

Demszky Gábor – saját honlapján olvasható önéletrajza szerint – 1988-ban alapító tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének, az SZDSZ-nek.

1990. október 31-én a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén Budapest főpolgármesterévé választották, azóta, húsz éve Demszky Gábor vezeti a fővárost.

2000 decemberétől 2001 júniusáig az SZDSZ elnöke volt.

A párt tagjainak eredetileg május 25-ig kellett írásban nyilatkozniuk arról, hogy megerősítik-e tagságukat, ezt a határidőt június 11-ig meghosszabbították.

Az SZDSZ június 26-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését, ezen úgy döntöttek, hogy a távozó Retkes Attila helyére nem választanak új elnököt, hanem egy öttagú ügyvivői testület vezeti a pártot a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik