Miért nem vállalja a főpolgármester-jelöltséget?
Mert nem értek a helyi politikához, nincsenek lokális ismereteim.
Budapest önnek kispálya?
Egyáltalán nem. Ha konyítanék, mondjuk, a városfejlesztési szakmához, nem léptem volna el a feladat elől.
Nem úgy van az, hogy egy jó menedzser képes irányítani bankot, várost, kisboltot, bármit?
Nem. Komoly ember nem tesz ilyet.
Demszky mit tudott Budapest működtetéséről, amikor 1990-ben főpolgármester lett?
Többet, mint most én. Születésétől magába szívta a város lelkét és kultúráját. Én külföldön éltem, bankárként a londoni és a New York-i pénzvilágban vagyok otthon, meg úgy általában a Nyugat gondolkodását ismerem.
Ugye tudja, hogy az MSZP és az SZDSZ jó ideje keresi azt a civil, pártoktól független, korrupciós sártól mentes figurát, aki a Lehet Más a Politika számára is elfogadható, és esélyes kihívója lehet a fideszes Tarlós Istvánnak?
Kattintson Róna Péterért – Képgaléria (Fotó: FigyelőNet/Neményi Márton)
És most a színfalak mögött, három hónappal a választás előtt felkérte önt az LMP. Nemet mondott, pedig sejthető, hogy a szocialisták is beálltak volna ön mögé. Kevés az idő, másik konszenzusesélyes jelöltet aligha lelnek.
Az LMP soraiban számos tehetséges, alkalmas politikust találni.
Az LMP-s majdnemjelölt, Jávor Benedek kedvéért az MSZP aligha lépteti vissza Horváth Csabát.
Azért erre ne vegyen mérget. A szocialistáknak elemi érdekük nyitni az LMP és a zöld értékek felé.
Nem értékről, hanem a főpolgármesterségről szól a választás. Persze meglehet, nem tenne jót Budapestnek, ha nem a kétharmados kormánypárt adná a városvezért.
Budapest akkor jár jól, ha függetleníti magát a mindenkori kormánytól, és önálló várospolitikát folytat. Amúgy Tarlós István verhető.
Az ismeretlen Jávor Benedek által aligha.
Ebben sem vagyok biztos. Minden gondjuk ellenére a nyugati városok többsége izgalmas dolgokat produkál kultúrában, építészetben, mindenben. Bence képes volna hasonló szellemben vezetni a várost.
Előbb meg kellene ismertetnie és választatnia magát a városlakókkal.
Mondom: van esélye.
Bár a nyilvánosság elé nem állt még vele, ön kezdettől segíti az LMP-t. Úgy tudni, az egyik lakását bocsátotta a párt rendelkezésére irodának. Pénzeli is őket?
A lakás valóban az enyém. Ezen túl tanácsokat adok, segítek a programalkotásban.
Mit lát Schifferékben?
Hiszem, de legalábbis remélem, hogy ez a zöld értékekre nyitott korosztály fogja kimozdítani az országot a mostani holtpontról. Méghozzá azért, mert a zöld értékekre épített gazdaságpoltikáé a jövő. A mostani válságot csak paradigmaváltással, az energia szerepének újraértékelésével lehet orvosolni. Az LMP és a hozzá hasonló erők oldják majd meg azokat a problémákat, amelyekkel Orbán generációja már képtelen megküzdeni. Egykor a Fidesznek is volt esélye erre a történelmi szerepre, de beleragadt a nemzeti érzelmeket a vegytiszta gazdasági liberalizmussal ötvöző politikába. Ami harminc éve izgalmas elképzelés volt – Thatcher is eszerint politizált -, de a világ rég nem itt tart. Az éghajlatváltozás és bolygónk „telítettsége” következtében az emberiség fő kérdései ma arról szólnak, hogyan jövünk ki egymással. Az önmegvalósító egyén ideálját felváltja az empatikus egyén, aki a környezete, a családja, a közösség érdekében kamatoztatja a képességeit.
Idehaza van fogadókészség az új ideára?
Elborzaszt, hogy a magyar gazdasági, szellemi és politikai elit nem érti azt a közeget, nem érzi azokat a történelmi, gazdasági folyamatokat, amikre rá kellene csatlakoztatniuk hazánkat. Az elszigeteltség áthatja nemcsak a gazdaság-, hanem a külpolitikánkat is. Hogy konkrét példát említsek: tavaly augusztusban, miután Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába, a magyar állam eljárást indított Pozsony ellen. Én már akkor mondtam a diákjaimnak, hogy ez reménytelen, ugyanis a nemzetközi jog felépítése teljesen más, mint ahogy azt a szakértőink – köztük a köztársasági elnök jogtanácsosa – vélik. Belefutottunk egy perbe, amit el fogunk veszíteni. De ha véletlenül megnyernénk, abból sem származna politikai hasznunk. Mert most, hogy az EU háza recseg-ropog, Közép-Európának elemi érdeke a maximális összefogás.
Bel- és pártpolitikai haszna azért lehet a pernek.
Ilyen esetben a belpolitikai haszon eltörpül a külpolitikai ár mellett. Rossz hírünk van a világban. Ráadásul Magyarország a Gyurcsány-kabinet után ismét olyan kormányt választott, akit nem szeret a nemzetközi közösség. Néhány hét alatt az a kép alakult ki, hogy Orbánékat csak bottal lehet meggyőzni. A miniszterelnök nem értette, hogy most nem lehet a költségvetési hiányról alkudozni. És azt sem, hogy ha mindent megtesz a hiánycél elérése érdekében, ám az mégsem sikerül ezért vagy azért, számíthat Brüsszel megértésére. Őszinte, komoly beszéd helyett olcsó riogatással próbálta növelni mozgásterét. Nem érti az idők szavát.
Van más baj is: csúcson a svájci frank árfolyama. Ön korábban azt javasolta, hogy az állam segítsen forintra váltani a lakossági devizahiteleket, aztán „engedje el a magyar fizetőeszköz kezét”.
A jelenlegi állapot fenntarthatatlan. A jegybank, a PSZÁF és a gazdaságpolitika vezetői kolosszális szakmai hibát követtek el azzal, hogy hagyták kialakulni ezt a helyzetet. Ami ellen egyébként négy éve küzdök, de rendre ingerülten visszautasították a kritikát – ebben még Surányi György is támogatta őket. Ha a kormány nem oldja meg a devizahitelből fakadó gondokat, nagyon hamar a Gyurcsány-kabinet sorsára jut.
A devizahitelek átváltása rengetegbe kerülne és inflációt gerjesztene.
Kezdjük az elején. Minden valutának kiszámítható az egyensúlyi árfolyama, ami mellett a nemzetgazdaság optimálisan, kapacitásait maximálisan kihasználva működik, anélkül, hogy különösebb inflációt gerjesztene. A forint árfolyamsáv közepét a jegybank 2003-ban reálisan 283 forintban határozta meg. Azóta a magyar infláció összességében 32 százalékponttal haladta meg az eurózónáét. Tehát az egyensúlyi árfolyam is 32 százalékkal nőt.
Eszerint ma valahol 370 forint körül kéne állni az eurónak.
Nyilván más tényezőket, mint például a termelékenység alakulását is figyelembe kell venni, de az egyértelmű, hogy az egyensúlyi árfolyam jóval 300 forint fölött van. Csakhogy a jegybank – az inflációs veszélyre hivatkozva – mesterségesen magasan tartotta a forint árfolyamát, aminek árát a versenyképességünk csökkenésével fizetettük meg. Az árfolyam levált a nemzetgazdaság teljesítőképességéről, ez életveszélyes, mert ilyen esetben előbb-utóbb törvényszerűen jön egy spekulációs támadás. A spekulátor ugyanis abból nyer, hogy kikényszeríti a fizetőeszköz leértékelését: vagyis az igazságot.
Az erősebb forint törhet le az inflációt
Sok céget büntet a kamatpolitika
A forint esetleges jelentős leértékelődése mindenképpen sokkolná a gazdaságot.
Miért, a túlértékelt forint nem sokkolja? De mi is történne fizetőeszközünk leértékelődésekor? Kétségtelenül drágulna az import, ami növelné az inflációt, de előbb-utóbb a hazai termelő és fogyasztó, ahol módja van rá, átállna az olcsóbb magyar termékekre. Közben átmenetileg csökkenne a fogyasztás, ami mérsékelheti valamelyest az inflációt. De a lényeg az, hogy a magyar termelők versenyképessége javulna az importtal szemben.
Tavaly is jelentősen csökkent a fogyasztás, mégis jóval az uniós átlag fölötti pénzromlást produkált az ország.
Ez a kérdés nagyon összetett, kibogozása messzire vezetne. Egyet azonban látni kell: a piacokkal nem lehet vitatkozni, képtelenség mindörökké mesterségesen magasan tartani a forintárfolyamot. Ha azt akarjuk, hogy a gazdaságunk jól működjön, akkor a forintnak az egyensúlyi árfolyama közelében kell tartózkodnia.
A megugró infláció nemcsak a kötvénytulajdonosoknak fájna, hanem az átlagembernek is. Igaz, a külföldi vállalatoknak jól jönne a gyenge forint, mert dollárban számolva csökkennek a fizetések, és olcsóbban lehetne beruházni is.
Következésképpen a multik esetén nem lenne szükség adócsökkentésre, sőt, ezt a kört a jelenleginél magasabb adóval lehetne terhelni, amitől nőne a kormány mozgástere. Természetesen tilos egyetlen lépésben leértékelni a forintot, de a jelenlegi szerkezetből ki kell mászni. Erősíteni kell a honi termelést és szolgáltatásokat. Ugyanis a magyar gazdaság legfőbb betegsége az alacsony foglalkoztatottság: kevesen termelnek, viszont mindenki fogyaszt, összességében tehát túlfogyaszt a társadalom. Ami szintén pénzromlást gerjeszt. Ezt nevezik keresletalapú inflációnak. De ezt a keresletet, amely a létminimum közeli szint kereslete, nem lehet kamatemeléssel csökkenteni. A magas kamat csak a létminimumom élők számát növeli, anélkül, hogy hatással lenne a fogyasztásra.
Ön sokat írt arról, hogy a komparatív előnyeinkre támaszkodva kellene kikapaszkodnunk a gödörből. Melyek ezek az előnyök?
Az uralkodó fölfogás szerint a piacokat a multik uralják. Az állítás csak részben igaz, hiszen a világ tele van „niche”, azaz réspiacokkal. Az unokahúgom egy mindössze tízfős céget vezet New Yorkban, ennek ellenére kiállítási megvilágításban piacvezetők a világon. És az a cég működhetne akár Budapesten is. Vagy: a világ autóinak zömét három-négy közepes méretű olasz és egy német cég tervezi. A réspiacokat kihasználó vállalkozások mindenütt egy helyi természeti vagy kulturális előnyre alapoznak. Hazánk legfőbb természeti komparatív előnye a vízgazdálkodásban rejlik. Ha annyi bevételt tudnánk kihozni a vizeinkből, gyógyfürdőinkből, mint Ausztria a síturizmusból, az a magyar GDP 22 százalékát tenné ki.
A vízről prédikál a magyar politika is sok éve már.
És nem tesz szinte semmit. Nagy baj, hogy például a gyógyvízturizmus köré nem építünk vertikumot. Nem mondjuk azt a Keszthelyen fürdőző németnek, hogy tessék jönni iszappakolásra is, és ha némi szívpanasza volna, ott a kardiológia, és ha át karja alakítani az étrendjét, arra is akad orvos, aki megvizsgálja, és összeállítja az optimális étrendet. Tessék itt maradni két hónapig, és rászoktatjuk a helyes táplálkozásra, amihez természetesen helyben termeljük az alapanyagokat. Pedig így csinálja ezt az egész világ.
A meleg vízből meg tudna élni Magyarország?
Sok olyan réspiac akad, ahol van keresnivalónk. Egyedül egyikből sem tudunk megélni, de sok kicsi sokra megy. Ott van például a magyar mezőgazdaság sikerágazata, a csemetefa nevelése. Az ilyeneket támogatni kell, olyan erővel, hogy versenyképessé váljanak világszerte. Pénzt és lehetőséget kell biztosítani számukra, egyebek mellett azzal, hogy a magyar diplomácia részben átalakul a vállalkozásainkat megrendelésekkel, de legalábbis információkkal tápláló hatalmas piackutató hálózattá. Kis ország vagyunk, három-négy erős ágazat és az ágazatot alkotó réspiacok jelentős részét lefedő vállalkozásokra épülő gazdaság elég.
Szép cél. Megvalósításukhoz viszont hatalom is kell. Van önben politikai ambíció?
Már nincs. Csinálja az LMP.
