Belföld

“Félkatonai jellegű” vízügyet akar az államtitkár

Illés Zoltán szerint mintegy tízezer emberre lenne szükség az árvizek megelőzéséhez.

Visszaveszi az állam az árvízi megelőzést és védekezést az önkormányzatoktól, az árterületi építkezésre lehetőséget adó jogi kiskaput bezárja – mondta a környezetvédelmi államtitkár a Duna Televízióban.

Illés Zoltán közölte, a külsős megbízások rendszerének vége, a vízügyi igazgatóságoknak kell elvégezniük a feladatokat. Ez azt is jelenti, hogy legalább tízezer embernek kellene nap mint dolgoznia az árvizek megelőzésén – jelentette ki az államtitkár.

Mint mondta: a négyezer fős „vízügy” helyett, egy a rendszerváltás előttihez hasonló, „félkatonai jellegű” szervezetet álmodik meg, amely készíti a védelmi terveket, tisztítja a csatornákat, van eszköze és pénze. Ehhez megtalálják a szükséges forrásokat – ígérte Illés Zoltán.

Az államtitkár évente tízmilliárd forint körüli összegben jelölte meg azt a nagyságrendet, amelyből mind a szinten tartást, mind a fejlesztést meg lehetne valósítani az árvízvédelemben és a megelőzésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik