Belföld

Újraélesztő készülékeket kaptak a strandok

A budapesti fürdőkben újraélesztő készüléket helyeztek el, az eszköz segítségével a szakképzett személyzet azonnal megkezdheti az újraélesztést egy esetleges rosszullét esetén - közölte a Budapest Gyógyfürdői Zrt.

Összesen hét defibrillátort telepítettek a Széchenyi, a Gellért, a Lukács és a Rudas fürdőbe, valamint a Dagály strandra. Az ott dolgozó szakszemélyzet megkapta a megfelelő képzést, így egy hirtelen rosszullét esetén azonnal a beteg segítségére tudnak sietni, és megkezdhetik az újraélesztést – közölte a társaság.
A hordozható készülékeket a nyári időszakban – a forgalomtól függően – más strandokra is át lehet helyezni.

A cég közleménye szerint a szaktárca pályázatán nyerték el a defibrillátorokat. A közelmúltban már több esetben is életet mentettek a társaság dolgozói azzal, hogy gyorsan és szakszerűen újraélesztettek egy-egy szívpanaszokkal küzdő vendéget.

A hirtelen szívhalál világszerte a vezető halálokok közé tartozik, Magyarországon átlagosan minden huszadik percben ennek következtében veszíti életét egy ember – közölte Fluck István, a társaság vezető főorvosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik