Belföld

Az LMP nem tartja alkalmasnak Schmitt Pált

A Lehet Más a Politika nem támogatja sem a Fidesz-KDNP, sem az MSZP államfőjelöltjét.

Egyik államfőjelöltet sem támogatja a Lehet Más a Politika – mondta a frakcióvezető azután, hogy a képviselőcsoport meghallgatta reggel Schmitt Pált. A Fidesz-KDNP jelöltjéről Schiffer András azt mondta, “komoly alkalmassági aggályok” merültek fel.

Az LMP szerint fontos lenne, hogy a kétharmados parlamenti többséggel szemben az államfő megfelelő ellensúly legyen.Az LMP frakciója korábban alkalmasnak találta Balogh Andrást, az MSZP jelöltjét köztársasági elnöknek – jelentette ki Schiffer András pénteken, miután meghallgatták a jelöltet.

Schiffer akkor azt mondta, örülnek neki, hogy egy olyan jelölt is indul a köztársaságielnök- választáson, aki „tisztában van azzal, hogy az államfő intézménye ellensúly a magyar demokráciában”.

Azt, hogy nem ismét Sólyom Lászlót jelölték államfőnek, Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a hétfői meghallgatáson azzal indokolta: most más a helyzet, mint 2005-ben, Sólyom László munkáját ugyanakkor nem illette kritikával – válaszolta az LMP frakcióvezetője egy kérdésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik