Belföld

Sólyom túl erős volt Orbánnak

Az államfőnek azért kell mennie, mert a kormánypártok „nehéz ellenfélnek” tartják.

Sólyom László egymaga is képes lenne megakasztani a Fidesz politikai gőzhengerét, ha úgy adódik – írja a Figyelő, ismertetve az Orbán-kormány eddigi lépéseit egy új jogrend felé. A Fidesznek olyan elnök kell, aki nem áll elő folyton alkotmányos értékekkel, mint Sólyom László.

A hetilapnak a Transparency International Magyarországi Szervezetének vezetője azt mondta, a Fidesz-KDNP egyes törvényjavaslatai gyengítik az alkotmányos alappilléreket. Sorozatban úgy módosítják magát az alaptörvényt is, hogy arról semmilyen nyilvános vitát nem kezdeményeznek, ezzel a demokratikus jogrendet írják felül.

A vezetői posztok átpolitizáltsága, pártokhoz köthető személyek jelölése nem szolgálja a transzparenciát, a hatalmi ágak megosztásának elvét, a mindenkori végrehajtó hatalom demokratikus kontrollját – teszi hozzá Alexa Noémi.

Névtelenséget kérő fideszes politikusok viszont nem győzik hangsúlyozni, hogy a „kormánykerék” a létező legjobb irányba fordult. Vége a nyolc évi tehetetlenkedésnek, korrupciónak, erkölcsi romlásnak.

„Igen, a kormány alatt lévő kerekek szép lassan felmorzsolják a szoclib oldalt, a húsz éve félbe maradt rendszerváltozást most fejezzük be, hogy a régi nómenklatúra előbb a közéletből, majd a gazdasági életből is tűnjön el”– mondta egyikük.

Elnökbújócska (Figyelő)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik