Belföld

Miért nem tud senki a hétvégi vágányzárról?

A VEKE felszólította a MÁV vezetését, hogy tájékoztassák az utasokat.

Botrányosnak nevezte csütörtöki közleményében a MÁV hétvégi vágányzárát a Városi és Elővárosi Közlekedési egyesület (VEKE). Az egyesület hiányolja a tájékoztatást és a szervezést. A közleményben foglaltak szerint a hétvégén vágányzárral járó munkák lesznek Budapesten a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás között, ami miatt a kettőből egy vágányt lezárnak. A Gödöllő-Hatvan, illetve a Sülysáp-Nagykáta-Szolnok vonalon közlekedő elővárosi vonatok azonban a tervek szerint csak Kőbánya felső állomásig közlekednek, és innen fordulnak vissza.

Kőbánya felső állomásnál semmilyen “értelmes” tömegközlekedési kapcsolat nincs, a BKV 15-20 percenként járó, “csigalassúságú” és nem is a Keleti pályaudvarhoz közlekedő 37A villamosát leszámítva.

Tájékoztatás nincs, nagy pályaudvari, figyelemfelkeltő hirdetményeket, hangos bemondásokat, sajtóhíreket két nappal a vágányzár előtt nem találtak az egyesület tagjai. Sőt, a MÁV-Start honlapján a szombati vágányzárról csütörtök délben egy árva szó sem volt – tették hozzá.

Mint írták: “a vágányzári terv tipikus példája a MÁV utas ellenes, posztkommunista nagyvállalati működésének, ahol a belső üzemi önérdekek, a vasúttársaság belháborúi fontosabbak annál, hogy az utasokat elszállítsák, tájékoztassák”.

A VEKE ezért arra szólította fel a MÁV vezetését, hogy haladéktalanul dolgozzák át a hétvégi vágányzár tervezetét, tájékoztassák az utasokat és vizsgálják meg a vágányzár előkészítése kapcsán a személyi felelősség kérdését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik