Belföld

Tölgyessy a kádári ösztönökről és a Fidesz elnökjelöltjeiről

24.hu
24.hu

2010. 06. 21. 09:41

A hatalommegosztás elvei alapján csak a jelenlegi államfő, Sólyom László alkalmas a posztra.

A lehetséges köztársaságielnök-jelöltek közül csak Sólyom László credója világos – mondta Tölgyessy Péter. Szerinte még kérdéses, milyen embert látna szívesen a poszton Orbán Viktor, aki a nemzet egészének szimbolikus képviseletét jobbára magának igényli, így az államfőnek többnyire a hallgatás bölcsessége jutott előző miniszterelnöksége idején

Az MR1-Kossuth Rádióban politikai elemzőként jelentkező alkotmányjogász emlékeztetett rá, hogy 20 éve sok híve volt annak, hogy a részérdekeket ne a parlament és a kormány fogja egybe, hanem a Kádár János régi „nagyintegrátori” helyére lépő államfő. Ez sokban megfelelt volna a jó és igazságos vezetőben, nem intézményes hatalom-megosztásban bizó magyarok államszocializmusból hozott ösztöneinek.

Ebben a logikában a kormány feladata döntően a gondokkal terhelt gazdaság és a konfliktusos társadalompolitika ügyeinek vitele. A rendszerváltás idején sokan szerették volna a főhatalom centrumába a kormány helyett az államfőt is helyezni és ma is akadnak szép számmal, akik a parlamentarizmussal szakítva az elnöki berendezkedés felé vinnék az állam szerkezetét.

Tölgyessy utalt rá, hogy a Sólyom Lászlón kívül szóbahozott többi jelölt tiszteletreméltó, de a szuverén fellépésre feltehetőleg igényt sem formáló személyiség. Az elemző ugyanakkor úgy véli, az igazán jó jelöltnek olyan autonóm személyiségnek kell lennie, akit még támogatói sem mozgathatnak könnyedén.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.