Belföld

Csütörtökön kiderül, ki Orbán államfőjelöltje

A Fidesz-frakció csütörtök délután rendkívüli frakcióülés keretében "fontolja meg" Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök javaslatát az államfőjelölt személyéről - közölte Lázár János hétfőn.

A Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben tartott tájékoztatóján kifejtette: ezt megelőzően, a képviselőcsoport keddi sajtónyilvános ülésére meghívta Lendvai Ildikó MSZP-elnököt és Balogh Andrást, az MSZP köztársaságielnök-jelöltjét, akit szeretnének meghallgatni.

A kormánypárt képviselői két nappal később, csütörtök délután – ugyancsak sajtónyilvános frakcióülésen – “fontolják meg” Orbán Viktor javaslatát a jelölt személyét illetően, amelyet írásban tesz meg. (Az ezzel kapcsolatos levelét szerdán juttatja el a Fidesz elnöke a frakcióvezetőhöz.)

“Azt remélem, hogy csütörtökön a jelölt be tud mutatkozni. Ennek az előkészítése is folyik” – mondta Lázár János. Arra a kérdésre, hogy eszerint akkor a jelölt már készül, a képviselőcsoport vezetője úgy válaszolt: “nyilvánvalóan készül a jelölt, hiszen miniszterelnök úr többekkel folytatott e tárgykörben megbeszéléseket”. Konkrét neveket a politikus nem mondott.

Ezt követően péntek délig a frakció megteszi a hivatalos jelölést, majd június 28-án, hétfőn délelőtt “végső döntés születik arról, hogy a Fidesz-frakció a kereszténydemokratákkal szövetségben kit fog támogatni a június 29-i elnökválasztáson”.
Lázár János beszámolt arról is, hogy az államfőválasztáson szót kapnak majd a jelöltek. Kezdeményezésük szerint Balogh András és azok, akik a házbizottság döntése alapján jelöltekké válnak, hasonló időkeretben kapnak felszólalási lehetőséget.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a párt múlt keddi elnökségi ülésén hozott döntéseket ismertetve újságírók előtt azt mondta: egyelőre hatnál is több személy jöhet szóba államfőjelöltnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik