Belföld

Cozma-ügy: a gyilkosok be voltak lőve

Nem vezetett eredményre a Cozma-ügy pénteki tárgyalási napján Sztojka Iván harmadrendű és Beéry Iván kilencedrendű vádlottak szembesítése.

Beéry Iván vallomásában azt állította, hogy kábítószert fogyasztottak többen is Enyingen a születésnapi buliban, illetőleg Németh Győző másodrendű vádlottnál kés volt. A Beéry Ivánnal szembesített Sztojka Iván mindezt tagadta. Beéry szerint Marian Cozma leszúrását követően az autóban Sztojka dühös volt, csapkodta a kormányt, a műszerfalat és azt mondta: “nem tudtam Csokit (Raffael Sándor, első rendű vádlott) megakadályozni.” Sztojka ezt is tagadta. Beéry Iván elmondása szerint a veszprémi Patrióta lokálba való belépéskor Raffael János nyakon vágott egy vele összeütköző vendéget, egy másikat pedig fellökött. Sztojka szerint “ilyen összetűzés” nem volt. Beéry Iván állította azt is, hogy valakit kergettek és azt kiabálták: “állj meg, állj meg”, a kocsijához érkező Sztojka pedig azt közölte: “nem tudtuk elkapni”. (Az ügyészség vádiratában ugyanis az szerepel, hogy Uros Vilovski kézilabdázót – Marian Cozma meggyilkolása után – a garázda bandából többen is kergették.) Sztojka Iván a szembesítéskor kijelentette: ilyet nem mondott és semmiféle kergetőzésben nem vett rész.

A bíróság pénteken hallgatta meg Pál Gábor 33 éves budapesti lakost, negyedrendű vádlottat, aki hajlandó volt a bíróság előtt is vallomást tenni. Pál Gábor azzal kezdte – ezt csak ő tette meg eddig a vádlottak közül -, hogy elnézést kért Petre Cozmától, a meggyilkolt Marian Cozma édesapjától.

A negyedrendű vádlott elismerte el, hogy a veszprémi Patrióta pincebárban Marian Cozmát egy székkel háromszor hátba vágta, s egy másik vendéget is megütött

Pál Gábor állította, hogy sem Ivan Pesic kézilabdázót, sem Uros Vilovskit nem ütötte meg, s utóbbit nem is kergette. A garázdasággal kapcsolatos tárgyaláson a gyilkosságról nem kellett vallomást tennie, erről nem is kérdezték. Annyit jegyzett meg, hogy a lokál előtt történtekről Bihari Csaba ötödrendű vádlottól értesült, aki azt mondta neki: “az a nagydarab a Csokival és Győzővel összeverekedett”.

A bűnügy tárgyalását a jövő héten szerdán folytatja a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik