Belföld

Kilakoltatást akadályozott meg a Jobbik

Az ötgyermekes család házánál 100-150 fő gyűlt össze. Lehet, hogy lesz megegyezés.

Körülbelül 100-150 tiltakozó gyűlt össze a XXII. kerületi Csöngő utcában kedd reggel, hogy így demonstráljanak egy ötgyermekes család kilakoltatása ellen. A tiltakozást a Jobbik szervezte, úgy néz ki, a lakók még maradhatnak. Történetükről a párt a sajtóból értesült, ezután a párt úgy döntött, megpróbál rajtuk segíteni.

A család néhány évvel korábban vett fel kölcsönt, hogy rendezzék adótartózásukat, azonban az összeg mostanra 22 millióra duzzadt – mondta el a Független Hírügynökségnek Sneider Tamás, az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális, Családügyi, Lakhatási Bizottság elnöke.

Időközben a helyszínre érkezett a végrehajtó és a ház új tulajdonosa is. A feleknek valószínűleg sikerül megállapodniuk. Októberben az ügy bíróság elé kerül, így a család a tervek szerint öt hónapig, vagyis októberig otthonában maradhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik