Belföld

Ismét beindul a törvénygyár

Főbb témák: nemzeti együttműködés, hatósági árak, áfamentes adakozás.

Ma zárószavazás lesz a kormányfő által benyújtott nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozattervezetről, amely rögzíti, hogy a választásokon új társadalmi szerződés született. A dokumentumot – amely szerint a magyarok egy új rendszer megalapításáról döntöttek – többen bírálták, de elfogadása nem kétséges, mert a Fidesz és a KDNP megszavazza a nyilatkozatot.

Az általános és a részletes vita lefolytatása után dönthetnek a képviselők arról a Fidesz javaslatról is, amely a földgázellátásról szóló törvényt, valamint a villamos energiáról szóló törvényt módosítja. Az előterjesztés szerint újra hatósági ára lesz a lakossági és a kisfogyasztói energiának: azt az illetékes miniszter határozza meg.

Az energiaszolgáltatásban bevezetendő ármoratóriumot a gazdasági akcióterv pontjai között Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be az Országgyűlésben. A miniszterelnök szerint ugyanis a lakosság szociális helyzetének védelme, erősítése érdekében meg kell tenni ezt a fogyasztók érdekeit védő intézkedést.

Akár már a jövő héten áfa-mentes lehet a közcélú adományozás, ugyanis a pénteken benyújtott törvényjavaslat fideszes kezdeményezője házszabálytól eltéréssel már ma elfogadtatná az Országgyűléssel az erre vonatkozó indítványát. Ha ez sikerül, akkor már a jövő héten hatályba léphet a módosítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik