Belföld

Martonyi: A magyarság nyelvi indentitásának megőrzését szeretnénk

A külügyminiszter szerint nincsen szó semmiféle magyar revíziós törekvésről.

Martonyi János kiemelte, hogy többféle módon tartja az anyaország a kapcsolatot a határon túl élő magyarokkal. A diplomata azt mondta: a korábban megszüntetett Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) ismét életre hívják. Kiemelte azt is, hogy az emberek jólétére, boldogulására kell összpontosítani, a területi vagy határkérdéseket pedig el kell felejteni.

Leszögezte, hogy Magyarország a múltnak tekinti a trianoni békediktátumot, és akik annak felülvizsgálatát, revízióját emlegetik azok teljes képtelenségekről beszélnek. „Mi a magyarság kulturális és nyelvi identitásának megőrzését szeretnénk csupán. Emberi és állampolgári jogokról van szó, amelyeknek semmi közük nincs területi vagy határt érintő kérdésekhez” – hangsúlyozta Martonyi János.

A külügyminiszter Szerbia Európai Uniós törekvéseivel kapcsolatban azt mondta: Budapest támogatja Belgrádot, hogy az EU mielőbb megkezdje a stabilitási és társulási szerződés ratifikálását. Úgy vélte, hogy a szerb integrációnak nem lehet előfeltétele, hogy a nemzetközi bíróság határozzon Koszovó függetlenségének kérdéséről. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Szerbiának és az uniónak is engedményeket kell tennie a kérdésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik