Belföld

Szúnyoginvázió várható Szentendrén és környékén is

Az árvíz hatalmas tenyészőhelyeket hozott létre.

A szakemberek szerint a tavalyinál erősebb, intenzívebb és visszatérő szúnyoginvázióra lehet számítani a Dunakanyar-Pilis kistérségben – közölte Török Balázs, a kistérség irodavezetője. Török Balázs kiemelte: az árvíz miatt jelenleg nem lehet megkezdeni a szúnyogirtást, mert sem a földi, sem a légi művelet nem lenne hatékony. A nagy inváziót – a lárvafejlődés stációi alapján – a jövő hétre várják. A kistérségi társulás az említett okok miatt úgy döntött, hogy elhalasztja a tervezett szúnyogirtást.

Mint hozzátette, az idén a sűrű szúnyogirtások mellett is csak annyi várható, hogy a helyzet elviselhető lesz, mert az árvíz hatalmas tenyészőhelyeket h.ozott létre. Az irodavezető kitért arra is: a megemelkedett költségeket a települések nem képesek kigazdálkodni, ezért kormányzati támogatásért kívánnak folyamodni.

A Nógrád megyei Ludányhalásziban már megkezdődött a szúnyoginvázió. Itt három elöntött út van még, az árvíz és a belvíz húsz ingatlant vett körül. Kovács Imre polgármester az MTI-nek kedden elmondta: a lakosokat nagyon zavarják a szúnyogok, azokkal azonban egyelőre nem tudnak mit kezdeni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik