Belföld

Egy hét múlva már kezdődik a vakáció

Az ország legtöbb iskolájában egy hét múlva ér véget a tanév, de az árvízi helyzet miatt Edelényben már befejeződött a tanítás és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében várhatóan más településeken is korábban elrendeli a tanév lezárását a helyi jegyző.

Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára hétfőn azt kérte az árvíz által sújtott borsodi települések jegyzőitől, hogy rendkívüli szünet elrendelésével zárják le az idei tanévet azokban az oktatási intézményekben, ahol a tanítás ellehetetlenült.

A Borsod megyei Edelényben hétfőn le is zárták a tanévet, mert a Bódva áradása miatt több napja nem járnak iskolába a gyerekek. A település egy részét elöntötte az árvíz, emellett az oktatási intézményekben szállásolták el a kiköltöztetett és az árvízi védekezésben részt vevő embereket.

A 2009/2010-es tanévben az óvodásokkal együtt összesen
1 762 907-an vettek részt a közoktatásban 152 706 főállású pedagógus vezetésével. Általános iskolába 775 741-en jártak, és 74 241 főállású pedagógus foglalkozott velük. Szakiskolában 135268-an tanultak, 8824 tanár vezetésével. A speciális szakiskolákat 10017-en látogatták, ott 1499 pedagógus dolgozott. Gimnáziumot 239 992 tanuló választott, 183 63 tanár oktatta őket. Szakközépiskolában pedig 273 344 diák tanult,
19 772 pedagógus felügyelete alatt.

A tanév első napja 2009. szeptember 1-je volt, utolsó napja hivatalosan június 15-e lesz. A tanítási napok száma 183, illetve a nappali oktatás rendje szerint működő középiskolákban és szakiskolákban 182.

A 2010/2011-es tanév szeptember 1-jén kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik