Belföld

A szőlőkár miatt 30 milliárd forint kiesés lehet a borászatban

Magyarország szőlőtermésének esetleges károsodása miatt 1 millió hektoliterrel kevesebb bor készülhet az idén, ami 30 milliárd forint kiesést jelenthet a borászatoknak.

Varga Péter, a Varga Pincészet vezetője nyilatkozott az MTI-nek.

Magyarország legnagyobb borászatának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy talán a szőlő az egyetlen gyümölcs, amiben egyelőre nem tett nagyobb kárt a vihar. A következő három-négy hét azonban kritikus lesz, mert ha nem változik az időjárás, akkor veszélybe kerülhet a bor alapanyaga is.

Varga Péter kifejtette: a szőlőt sokféle kár érheti, de ezekből tud regenerálódni. Igazi gondot a nagy téli fagy tud okozni (ilyen utoljára 1985-86-ban volt), valamint az, ha a virágzáskor hideg van, ez jobban meg is viselheti a szőlőt.

A következő két-három hét az utóbbi miatt nagyon veszélyes. Mégpedig azért, mert az már várható, hogy lesz néhány napos meleg idő, utána azonban nem lenne szabad, hogy visszajöjjön a hideg. Már majdnem késésben vannak a szőlők a virágzással, amelynek a napokban kellene elindulnia, a jó idővel el is kezdődhet. A hideg idő visszatérte esetén azonban a szőlő nem, vagy rosszul porzódik be – magyarázta Varga Péter.

Magyarországon 3-3,5 millió hektoliter bor készül évente, ez a mennyiség 1 millió hektoliterrel is lecsökken, ha visszatér a rossz idő – véli a szakember. Ez a csökkenés, literenként 300 forintos árral számolva 30 milliárd forint kiesést jelenthet a magyarországi borászatoknak – mondta az évente tízmillió palack bort forgalmazó pincészet vezetője.

Amennyiben visszajön a rossz idő, veszélybe kerülhetnek azoknak korai érésű hungaricum fajtáknak a termései, amelyek egyre népszerűbbek már külföldön is. Ilyen például a Csabagyöngye, amelyből minden évben a magyarok készítenek elsőként újbort a világon. Ennek a magyar bornak a megjelenése még a francia beaujolais-t is megelőzi – mondta Varga Péter.

A másik “veszélyeztetett” korán érő fajta az Irsai Olivér, amely egyre népszerűbb Európában. Jó példa erre, hogy több olasz borbróker is felfigyelt már erre a fajtára, ám idehaza mostohán kezelik az Irsait – olvasható a Varga Pincészet elemzésében. Itthon elsősorban “házasításra” használják, de jut belőle hasonló célra a tengeren túlra is. Ugyanakkor néhány borászat már önállóan is palackozza az Irsai Olivért, amellyel áprilisban és májusban több francia és angol versenyen is jó helyezést értek el a magyarok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik