Belföld

Vona: isteni próbatétel a trianoni békediktátum

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a trianoni békediktátum isteni próbatételt jelent a magyaroknak, amelynek teljesítése után még nagyobb, még erősebb lehet a nemzet.

A Jobbik vezetője péntek este, a trianoni békeszerződés évfordulójára rendezett jobbikos, fővárosi rendezvényen egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a Jobbik nem jutott volna a parlamentbe, akkor az “elmúlt húsz év pártjai” a korábbi évekhez hasonlóan az idén sem emlékeztek volna meg Trianonról az Országgyűlésben.

Vona Gábor a belvárosi Szabadság téren, több száz ember előtt tartott beszédében a jelenleginél keményebb külpolitikát sürgetett, mondván, hogy a szomszédos országok már hozzászoktak ahhoz, hogy Magyarország “minden hangos szóra behúzta fülét, farkát”.

A jobbikos politikus szerint a kormánytöbbség a Jobbik miatt nem tette lehetővé, hogy a frakciók felszólalhassanak a parlamenti emlékülésen.

Vona Gábor úgy fogalmazott, hogy sem az Országgyűlésben, sem a Szent István-bazilikában felszólalókat nem tudta jó szívvel hallgatni, mivel azok hangvételéből számára az szűrődött ki, hogy “már megint mi kérünk bocsánatot”. A Jobbik vezetőjének elmondása szerint az emlékezésen felszólalóktól azt szerette volna hallani, hogy a magyarok “talpra fognak állni, fel fognak támadni”.

A frakcióvezető pártja nevében nagy sikerként értékelte a Trianonról szóló országgyűlési megemlékezést, illetve a kettős állampolgárságról szóló jogszabály létrejöttét, ugyanakkor szerinte mindkét kérdésben további lépésekre van szükség. A Jobbik ezért a határon túli magyarok szavazati jogának szorgalmazása mellett ismét javasolni fogja, hogy Trianonról az iskolákban is emlékezzenek meg, illetve, hogy az általános és középiskolások legalább egy évfolyamon határon túli magyarokhoz szervezzenek osztálykirándulást annak érdekében, hogy a fiatal generációk is megtapasztalják milyen érzés ott élni – fejtette ki.

Vona Gábor beszédét azzal a kijelentéssel zárta, hogy a magyar nemzet jelent számára mindent, azt amiért akár az életét is hajlandó lenne feláldozni. A közönség hangos éljenzéssel, illetve “Vesszen, Trianon!” felkiáltásokkal fogadta a pártvezető beszédét.

A Jobbik képviselői az Országgyűlésben, majd a Szent István-bazilikában tartott megemlékezések után vonultak a Szabadság térre, ahol a korábban a szovjet-emlékmű helyén álló ereklyés országzászló visszaállítását követelték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik