Belföld

Újabb, brutális árvíz közeleg

Újabb, rendkívüli árhullám közeleg a Hernádon, emiatt a folyó vízállása 50 centiméterrel meghaladhatja az eddigi legmagasabb értéket; a töltéseket meg kell erősíteni, ezért bővítik a védekezésben részt vevők számát - mondta Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője szombat délután Budapesten, a Belügyminisztériumban tartott kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszter közlése szerint az árhullám az előrejelzések alapján éjfélre érkezik meg és 11 települést veszélyeztet. Ha nem sikerül addig 50-70 centiméterrel megemelni a töltéseket, akkor az életveszély mellett akár 100 milliárd forintnyi kár is keletkezhet.

Mint elmondta, jelenleg 17 ezer ember vesz részt a védekezésben a Hernád mentén, de a számukat még több ezerrel növelik. Az országban jelenleg 204 ezer hektárnyi terület van víz alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik