Belföld

Edelényt és Szendrőt újra ostromolja a Bódva

Administrator
Administrator

2010. 06. 03. 18:26

Pár homokzsákot már elsodort a megáradt folyó pont ott, ahol múltkor a nyúlgátat áttörte. Szendrőben nem tudják megállítani a víz átbukását.

Lesodort jó pár homokzsákot a Bódva óriási víztömege csütörtökön a Borsod megyei Edelényben, a kastély felőli töltésnél. Nem maga a gát nem bírta a nyomást, hanem a töltésmagasítást mozdította meg a víz. Két héttel ezelőtt ugyanezen a részen bontotta meg (akkor három helyen) az áradat a nyúlgátat.

A helyszínre folyamatosan érkeznek az önkéntesek, de még mindig várják az embereket. Most felsorakoztak azon a területen, ahol a vízátfolyás keletkezett és homokzsákokat raknak oda. A munkát markológép is segíti.

A víz a holtág felé ömlik, ugyanúgy, mint két héttel ezelőtt, ez pedig a Katona József utcát veszélyezteti, hiszen az áradat a másik oldalról éri a várost. Az eső szakadatlanul esik, ami nemcsak nehezíti a védekezést, hanem az egyébként is átázott töltéseket mossa.

Négy utcát öntött el eddig a Bódva árvize a szintén Borsod megyei Szendrőben – a folyó vízállása megdönt minden eddigi rekordot. Szaniszló János, Szendrő független polgármestere az MTI-nek csütörtökön azt mondta: a település északi oldalán a folyót nagyon nehéz, szinte lehetetlen “megfogni”; napok óta próbálkoznak megakadályozni, hogy a töltésen átbukjon a víz. Néhol ez sikerül, de akkor egy másik részen hömpölyög át ismét az áradat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.