Belföld

Orbán Viktor: Edelényben bonyolult a helyzet

A Fidesz elnöke szerint ennél átkozottabb helyzetet, a legjobb drámaírók sem tudtak volna papírra vetni.

Orbán Viktor szerint “az élet nem tette könnyűvé” a Borsod megyei Edelény és térsége, azaz a 8-as számú választókerületben élők döntését; a Fidesz elnöke a település görög katolikus temploma előtt csütörtökön arra kérte a választópolgárokat, hogy a második fordulós szavazáskor őrizzék meg a tisztánlátásukat.

Orbán Viktor, akit több százan vártak a városban, egy rögtönzött pódiumon, egy széken állva köszöntötte a helyieket.

Azt mondta: “ennél átkozottabb, bonyolult helyzetet, mint ami itt kialakult, hát a legjobb drámaírók sem tudtak volna papírra vetni”.

Hangsúlyozta: Magyarországon nagy a kétségbeesés és a düh, hiszen a vezetők “loptak, csaltak, hazudtak, tönkretették az országot, talicskán tolták ki Budapesten a közpénzeket”, miközben itt egyébként néhány millió forinttal is csodákat lehetett volna tenni. A tömegből ezt a közlést többen “Jogos!” bekiabálásokkal fogadták.

Arra kérte azokat a választókat, akik a Jobbik jelöltjére, illetve a jelenlegi polgármesterre, Molnár Oszkárra voksoltak, netén az MSZP-re szavaztak, hogy “ezt most már hagyják abba”. A több száz fős tömeg nagy tapssal és derűvel fogadta a kérést.

Az edelényi 8-as számú választókerületben a Jobbik jelöltje visszalépett a függetlenként induló Molnár Oszkár polgármester javára. Itt az első fordulóban Daher Pierre, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 36,54 százalékát szerezte meg, Molnár Oszkár 24,14, a jobbikos Miklós Árpád 19,13 százalékot ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik