Belföld

Kit engedne kormányozni Orbán?

A szociális, népjóléti területet és az oktatási ügyeket megkapná a KDNP.

A párton belül több forgatókönyvet is megvitattak, de végül Orbán Viktor a csúcsminisztériumok mellett döntött, mert így tudja leginkább átalakítani az eddigi rendszert – írja az FN.hu. Szerepet kapnának persze a régi, kipróbált emberek (Martonyi János, Matolcsy György, Pintér Sándor, Varga Mihály, Navracsics Tibor, Lázár János) is, de a lap szerint a csúcsminisztériumok élére nem minden esetben a Fidesz élvonalában politizáló politikusok, szakértők kerülnek.

Ezt erősíti meg a Népszabadság információja is, amely szerint Réthelyi Miklós, a SOTE volt rektora lehet a leendő humán tárca vezetője. Ez a csúcsminisztérium fogná össze az egészségügy mellett a szociális-, oktatási, kulturális és a sportügyeket is.

A Fidesz által is kiemelten fontosnak tartott egészségügyet Szócska Miklós, az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, a kulturális ügyeket Szőcs Géza költő felügyelné. A Fidesz a szociális, népjóléti területet és az oktatási ügyeket átadná a KDNP-nek, azokat Soltész Miklós, illetve Hoffmann Rózsa iranyítaná.

Az egyre gyakoribb találgatásokra Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője azt mondta: megértik a türelmetlenséget, de a kabinet névsora csak a választás második fordulója után lesz ismert. Arra, hogy Orbán Viktor pártelnök tudja-e már a kormánynévsort, Szijjártó Péter úgy reagált: “a kormányzásra való felkészülés régóta zajlik a Fideszben, (…) készen állunk”.

Ajánlott link:

Kik kapják a bársonyszékeket? (FN.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik