Belföld

Az MSZP nyíltan szembeszáll a Fidesszel, Jobbikkal

Az MSZP egyik fő céljának tartja, hogy szembeszálljon a Fidesszel és a Jobbikkal, és ennek érdekében Kovács László, egykori MSZP-elnök is szót emelt.

“A szocialista párt a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság útján tovább haladó országot kívánja képviselni, megvédve a 20 éve alatt felhalmozott demokratikus értékeket” – mondta Kovács László, az MSZP korábbi elnöke. Ezt azért hangoztatta, mert szeretnének “a Jobbik és a Fidesz tekintélyuralmi törekvéseivel” szembeszállni.

Hozzátette azt is, hogy pártjának célja “egy még igazságosabb és szolidárisabb ország megteremtése, amelyben nem nőnek, hanem csökkennek a vagyoni különbségek, ahol az kap elsősorban támogatást, aki rászorul, és nem az, aki támogatás nélkül is köszöni, jól megvan”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik